Az ügyészség elutasította Magyar Péter feljelentését

2025.07.10 - 16:57

Forrás: Philippe Buissin/EP/EU

 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a feljelentést, amelyet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke májusban tett Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatai miatt – közölte Magyar csütörtökön.

 

Orbán Viktor a Védelmi Tanács májusi ülését követően azt állította, hogy Ukrajna egy magyar ellenzéki párt segítségével hajt végre akciókat Magyarország ellen, valamint hogy egy magyar ellenzéki párt is részt vett egy ukrán titkosszolgálati akcióban.

 

Magyar Péter szerint ezek a kijelentések rémhírterjesztésnek és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztásának minősülhetnek, ezért tett feljelentést. Úgy véli, a miniszterelnöknek, ha tudomása van bűncselekményről, azt hivatalosan kellett volna jeleznie, nem pedig nyilvános videóban megfogalmaznia a vádakat.

Hirdetés

 

Az ügyészség azonban elutasította a feljelentést. Megítélésük szerint Orbán Viktor csak politikai véleményt fogalmazott meg.

 

Magyar Péter az elutasítás után jelezte, hogy panasszal él. Indítványozni fogja, hogy az ügyészség vizsgálja meg, indult-e bármilyen nyomozás állam elleni bűncselekmény ügyében, amelyben akár ő, akár a Tisza Párt más tagjai érintettek lehetnek.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.