Pankotai Lilit új eljárásban vizsgálják a rendőrök

2025.07.11 - 20:54

Forrás: Hir TV

 

Pankotai Lili pénteken közölte, hogy újabb nyomozás indult ellene, ezúttal a Készenléti Rendőrség folytat vizsgálatot. A nyomozás alapját Budai Gyula országgyűlési képviselő feljelentése képezi, amely egy szerinte manipulált videóra hivatkozik.

 

Az aktivista úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok a feljelentés alapján házkutatást, lehallgatást vagy elektronikus eszközök lefoglalását is végrehajthatják. Hozzátette: a nyomozás megindulásáról nem kapott hivatalos értesítést, de a sajtóban már megjelent az ügy.

 

Pankotai szerint az eljárás politikai indíttatású, és azt állítja, hogy a kormány célzottan próbálja elhallgattatni a kritikus civil hangokat. Bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök politikáját bírálta, és azt írta, hogy a hatalom minden eszközt bevet ellene.

 

A nyomozás híre egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy lezárult egy korábbi ügy, amelyet a Pride-on elhangzott beszédével kapcsolatban indítottak. Pankotai szerint a mostani eljárás ezt az ügyet váltotta fel, és fokozódó politikai nyomásgyakorlásról beszélt.

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.