Trump szeptemberben rendhagyó módon Windsorba látogat

2025.07.14 - 09:05

Forrás: Index.hu

 

Donald Trump amerikai elnök szeptember 17-én háromnapos állami látogatásra érkezik az Egyesült Királyságba III. Károly király meghívására. A vendéglátás helyszíne Windsor lesz, amely a brit monarchia legősibb királyi rezidenciája. A látogatást hivatalosan a Buckingham-palota jelentette be.

 

Ez az alkalom azért is számít rendhagyónak, mert Trump már 2019-ben is hivatalos látogatáson járt Londonban, akkor II. Erzsébet királynő fogadta. A brit monarchia történetében korábban nem hívtak meg kétszer ugyanazon amerikai elnököt ilyen formális állami vizitre, függetlenül attól, hogy első vagy második ciklusát töltötte.

 

A meghívást hivatalosan februárban adta át Washingtonban Keir Starmer brit miniszterelnök. A király meghívólevelében hangsúlyozta a látogatás történelmi jelentőségét, kiemelve annak példátlanságát. A diplomáciai gyakorlat szerint a külföldi államfők meghívása a királyi udvar és a brit kormány szoros együttműködésén alapul, de hivatalosan az uralkodó nevében történik.

 

Erzsébet királynő uralkodása alatt három amerikai elnököt fogadott állami látogatáson. Trump volt az utolsó ilyen vendég 2019-ben. Mostani meghívása III. Károly részéről nemcsak udvari gesztus, hanem egy szokatlan diplomáciai lépés is.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.