Román gyilkost keresnek a hatóságok Magyarországon

2025.07.17 - 21:35

Forrás: Facebook

 

Egy 24 éves nő halálával végződött tűzeset miatt indított közös nyomozást a román és magyar rendőrség. A hatóságok szerint a mezőméhesi háztűz szándékos gyújtogatás következménye lehet, amivel egy emberölést lepleztek. A 37 éves Emil Gânjt, az áldozat korábbi élettársát gyanúsítják a brutális bűncselekménnyel.

 

A férfi baltával felfegyverkezve érkezett a házhoz, ahol az ablakokat és ajtót betörve próbált bejutni. Egy 46 éves nő július 8-án reggel értesítette a hatóságokat, mert attól tartott, hogy lánya az égő épületben tartózkodik. A tűzoltók már csak a fiatal nő elszenesedett holttestét találták meg.

 

Emil Gânjt korábban már elítélték, és távoltartási végzés is érvényben volt ellene. A román rendőrség európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, mivel a férfi azóta is szökésben van. Legutóbb Beszterce-Naszód megyéből érkezett róla bejelentés, egy helyi lakos vélhetően felismerte.

 

A férfi körülbelül 175 centiméter magas, barna hajú, rövidre nyírt hajjal és kecskeszakállal. Eltűnésekor sötét nadrágot, gumicsizmát és fekete hátizsákot viselt. A rendőrség 5 ezer eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel, és arra kér mindenkit, hogy információ esetén hívják a 06-80/555-111-es zöldszámot vagy a 112-es segélyhivót. 

 

Felhívták rá a figyelmet: az erőszakos férfit senki ne próbálja meg önállóan feltartóztatni.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.