Tehetséges fiatalok kreatív alkotásait várják a Cinemira fesztiválra

2025.07.19 - 10:28

Forrás: budapestinfo.hu

 

Fiatal filmesek jelentkezését várja a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál. A szervezők olyan 20 év alatti alkotók pályamunkáit fogadják, akik másfél percnél nem hosszabb versfilmeket, videóklipeket vagy a szabadság témájában készült rövidfilmeket készítenek. A nevezési határidő szeptember 10., a jelentkezőknek Google Drive linkkel kell beküldeniük műveiket, a nevezési kategóriát és életkort feltüntetve az email tárgyában.

 

A fesztivál célja, hogy bátorítsa a fiatalokat az önkifejezésre és kreatív gondolkodásra. Idén először a versfilm kategória is elérhető a pályázók számára, ennek apropóján Erdős Virág költő is csatlakozott a zsűrihez, a Pagony és a Magvető Kiadó pedig partnerként támogatja az eseményt.

Hirdetés

 

A zsűri tagjai között helyet foglal Puskás-Dallos Péter énekes, Hollósi Jázmin digitális tartalomkészítő, Mazzag Izabella film- és kliprendező, Lampert Benedek fotográfus és Győri Hanna, a Pagony Kiadó szerkesztője is. A verseny döntőbe jutott alkotásait október 19-én a Cinema City Mammutban, nagyvásznon is bemutatják, ahol a résztvevők személyes visszajelzést kapnak a szakmai zsűritől.

 

A legjobb filmek készítői többféle díjban részesülhetnek, például kamera- és drónbérlési lehetőséget, mozi- és koncertjegyeket, valamint értékes ajándékcsomagokat nyerhetnek. Az érdeklődők a cinemiravideoverseny@gmail.com címre küldhetik el jelentkezésüket, a kategória és életkor feltüntetésével.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.