Férfi40 program: Mennyibe kerülne a nyugdíjreform?

2025.07.30 - 15:31

Forrás: Balint Szentgallay/NurPhoto/Getty Images

 

A TISZA Párt elnöke, Magyar Péter keszthelyi fórumán arról beszélt, hogy a gazdaság megerősödése után a férfiaknak is lehetővé tenné a negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulást, hasonlóan a jelenlegi Nők40 programhoz.

 

A javaslat megvalósítása évente 4-500 milliárd forinttal növelné a költségvetés terheit. Egyes szakértők szerint a teljes nyugdíjrendszer reformjára lenne szükség a bevezetéshez. Farkas András nyugdíjszakértő az ATV kérdésére kiemelte: „Ez évente egy 500 milliárdos plusztétel a költségvetésben, ha a Férfi40-et megvalósítanánk. Az egy újabb 4-500 milliárdos tételt jelentene, ami voltaképp plusz egy teljes havi nyugdíjfolyósítással érne fel.”

 

Magyar Péter szerint az Alkotmánybíróság döntése ellenére a férfiaknak is járna ez a lehetőség. A politikus hozzátette, hogy ennek előfeltétele a gazdaság talpra állítása. Korábban a Jobbik is kezdeményezte már a Férfi40-et, de a népszavazási indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

Hirdetés

 

A jelenlegi adatok alapján mintegy 2 millió nyugdíjas él Magyarországon. Akik közül több mint 1,2 millió nő, és 147 ezren vonultak nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Farkas András szerint egy átfogó reform esetén akár mindenki számára elérhető lehetne a negyven év utáni nyugdíj, de a korkedvezményes ellátás összege várhatóan alacsonyabb lenne a korbetöltött nyugdíjnál.

 

A kormányzat egyelőre nem reagált érdemben Magyar Péter felvetésére. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a TISZA Párt elnökének bejelentése „blöff”, és úgy vélik, hogy Magyar mindent megígér, hogy hatalomra kerüljön.

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.