Megszűnt a veszélyhelyzet a túrkevei strandon a klórgázmérgezés után

2025.07.30 - 10:36

Forrás: 24.hu

 

Klórgáz szabadult fel a Túrkeve Termál- és Élményfürdő területén kedden délelőtt, miután víztisztításra használt vegyszerek reakcióba léptek egymással. Az eset következtében százhúsz embert kellett kimenekíteni a fürdőből és annak környékéről. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint a reakció mérgező gáz keletkezéséhez vezetett, és tizennégy személyt kórházba szállítottak rosszullét miatt.

 

Sallai R. Benedek, Túrkeve polgármestere a közösségi oldalán reagált az eseményre. Közölte, hogy jelenlegi információi szerint nincs súlyos sérült, és a veszélyhelyzet megszűnt. A vegyszerek reakciója után a levegőben mért klórgáz koncentrációja távozásakor már nulla volt. A polgármester hangsúlyozta, hogy nem történt robbanás vagy olyan esemény, amely hosszú távú veszélyt jelentene a lakosságra.

 

 

A polgármester kiemelte a katasztrófavédelem gyors és szakszerű munkáját, külön megemlítve a mezőtúri egységek közreműködését, valamint a vegyvédelmi szakemberek mérési és kárelhárítási tevékenységét. Megerősítette, hogy tudomása szerint a strand dolgozói nem követtek el technológiai hibát. Véleménye szerint a hiba a rendszer működésében keresendő, nem személyi mulasztásról van szó.

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy felelőtlen kommunikációval ne okozzanak további károkat a város és a strand megítélésében. Arra kérte a lakosságot, hogy ne terjesszenek téves feltételezéseket. A hivatalos vizsgálatot a katasztrófavédelem és a rendőrség végzi, az eredményekről várhatóan pontosabb tájékoztatást adnak később.

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.