Tigris támadott meg egy gondozót a jeruzsálemi Bibliai Állatkertben

2025.08.02 - 18:49

Forrás: Robert Nickelsberg/Getty Images

 

A jeruzsálemi Bibliai Állatkertben dolgozó 26 éves gondozó, Uriel Nuri életét vesztette, miután egy tigris, eddig ismeretlen körülmények között, kiszabadult a ketrecéből és rátámadt a férfira. Az eset akkor történt, amikor Nuri éppen bemutatót tartott a látogatóknak, egy üvegfal mögött kialakított helyiségben. A gondozót súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonban rövid időn belül elhunyt – közölte az MTI a helyi hatóságokra hivatkozva.

 

Az állatkert vezetése hangsúlyozta, hogy a tigris a dolgozók számára fenntartott biztonságos területre jutott ki, a látogatók közül azonban senki nem került veszélybe. Az intézmény közleménye szerint jelenleg is vizsgálják, hogyan tudott az állat kijutni a ketrecéből. Az állatkert vezetői kiemelték, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a hasonló tragédiák elkerülése érdekében.

 

Hirdetés

 

Uriel Nuri a közösségi oldalain gyakran beszámolt az állatkertben végzett munkájáról és a gondozására bízott állatokról. A 1928-ban alapított Bibliai Állatkertben számos, a Bibliában említett állatfaj is él, mint például medve, oroszlán, farkas, antilop, kígyó és keselyű. Emellett több más, veszélyeztetett faj, köztük zsiráfok és tigrisek is megtalálhatók az állatkertben, amely fontos szerepet vállal ezeknek az állatoknak a megóvásában.

 

Az állatkert az eset után ideiglenesen bezárt, és legkorábban vasárnap nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt – közölte az intézmény vezetősége hivatalos Facebook-oldalán.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.