Az Otthon Start átalakíthatja a magyar lakáshitelpiacot
2025.09.01 - 17:31
Forrás: Freepik
Új korszak kezdődhet a hazai lakáshitelpiacon az Otthon Start Program elindulásával. A 3 százalékos fix kamatozású konstrukció iránt már most hatalmas az érdeklődés. A bankok szerint rövid időn belül a piac egyik legfontosabb terméke lehet.
Akár minden második új lakáshitel az Otthon Start Program keretében valósulhat meg a következő hónapokban – hangzott el az Index élő videójában, ahol három nagybank vezetője osztotta meg tapasztalatait. A 3 százalékos, fix kamatozású konstrukció olyan mértékű érdeklődést váltott ki, amely jelentősen átformálhatja a hazai jelzáloghitelezést.
Banki felkészülés és első tapasztalatok
Vince Judit, a Gránit Bank lakossági divíziójának ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy intézményük 2,85 százalékos kamattal kínálja a programot, elsősorban új ügyfelek megszólítása céljából. Hozzátette: a bank mesterséges intelligencia-alapú ügyfélszolgálattal és kalkulátorral is támogatja az érdeklődőket, amely a nap bármely szakában elérhető.
Rajna Gábor, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese szerint az elmúlt hetekben a technikai előkészületek zajlottak, így mára a call centerek és a fiókok egyaránt felkészültek a rohamra. Már most sok időpontfoglalás történt, ami azt mutatja, hogy az ügyfelek komoly várakozásokkal fordulnak a program felé.
Árva András, az MBH Bank otthonteremtési termékekért felelős vezetője elmondta: intézményük augusztus óta készül az érdeklődési hullámra, sőt, az ügyfelek körében felméréseket is végeztek a várakozások feltérképezésére.
A verseny új szempontjai
Rajna Gábor szerint a verseny két síkon zajlik majd. Az ár – vagyis a kamatszint – másodlagos tényező lesz, sokkal fontosabbnak tartja a megfelelő tanácsadást, mivel a konstrukciónak számos feltétele és szabálya van. A másik lényeges dimenzió az átfutási idő, hiszen sok ügyfél kifejezetten emiatt halasztotta el hitelfelvételét augusztusban.
Árva András három tényezőt emelt ki: a kiszolgálás minőségét, a folyamat gördülékenységét, valamint az árazást és a kedvezményeket. Példaként említette, hogy az MBH Banknál a regisztrálók egy órán belül visszahívást kapnak, és könnyen eljuthatnak a szakértői konzultáció időpontjához. Hozzátette: az MBH 400 helyszínen van jelen országszerte, és 74 fiókban hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket.
Hirdetés
Egyedi helyzetek, szakértői segítség
Vince Judit kiemelte: az Otthon Start az első olyan támogatott hitelprogram, amely az egyedülállók számára is elérhető. A Gránit Banknál külön előnyt jelent a digitális megoldások széles köre, amelyek egyszerűbbé és gyorsabbá teszik a folyamatot.
Rajna Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy minden ügyfél helyzete más, ezért szakértői tanácsadás nélkül könnyen hibás döntés születhet. Példaként említette, hogy egy adott ügyfél az egyik banknál megfelelhet a feltételeknek, míg egy másiknál elutasíthatják.
Piaci kilátások
A bankvezetők szerint a program rövid időn belül a piac meghatározó tényezőjévé válhat. Rajna Gábor úgy véli, már a negyedik negyedévben jelentős számú folyósítás történik, és akár minden második új hitel az Otthon Startból származhat. Becslése szerint a teljes piac 40 százalékát is lefedheti a konstrukció.
Árva András ennél is optimistább: szerinte a korábban 1700 milliárd forintra becsült éves jelzálogpiac a program hatására elérheti, sőt meg is haladhatja a 2000 milliárd forintot. Tapasztalataik alapján augusztusban a hitelek több mint ötödét elhalasztották a program indulása miatt, így az első hónapokban akár a folyósítások fele is innen származhat.
Vince Judit előnyként emelte ki, hogy a fix, 3 százalékos kamatú hitel kombinálható a csok plusz és a babaváró konstrukcióval. Ugyanakkor hátrányként megjegyezte, hogy az ingatlanárak valamelyest emelkedtek, bár várakozásai szerint a kínálat rövid időn belül felzárkózik a kereslethez.
Szakértői tanács: érdemes körülnézni
A bankárok egyetértettek abban, hogy ezen a kamatszinten a szakértői konzultáció sokkal többet ér, mint a pénzintézetek közötti kisebb árkülönbségek. Hangsúlyozták: érdemes alaposan körülnézni, hiszen a piacon további akciók és változások is várhatóak.
