Elakadt a döntés a rákosrendezői fejlesztési pályázatról

2025.09.03 - 15:59

Forrás: Facebook/Rákosrendező Projekt

 

Budapest egyik legnagyobb fejlesztési elképzelése rögtön vitát váltott ki az őszi politikai idény kezdetén. A rákosrendezői terület sorsáról szóló tervpályázat kiírását nem támogatta a szakbizottság, így a folyamat egyelőre megakadt.

 

Az őszi politikai szezon első napjaiban rögtön napirendre került Budapest egyik legnagyobb jövőbeli fejlesztési terve, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság viszont nem szavazta meg a rákosrendezői területre vonatkozó tervpályázat kiírását. A Tisza Párt jogi aggályokra hivatkozott, a Fidesz képviselői pedig tartózkodtak, így a kezdeményezés egyelőre elakadt.

 

Történelmi ambíció, félbeszakadt folyamat

 

A javaslatot Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője terjesztette be. Céljuk, hogy a közgyűlés korábbi döntését, amely a rozsdaövezet lakhatási és zöldterületi hasznosítását irányozta elő, konkrét lépések kövessék. Vitézy Dávid a bizottsági ülésen hangsúlyozta: Budapestnek most először lenne lehetősége arra, hogy ne ingatlanfejlesztői érdekekhez igazodjon, hanem saját maga alakítsa a városszerkezet átalakítását.

 

A frakcióvezető szerint a pályázat túlmutat a Rákosrendező konkrét területén, és arról is szól, milyen jövőképet és városfejlesztési szerepfelfogást vállal Budapest.

 

Tulajdonrendezés és hulladékelszállítás

 

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója arról számolt be, hogy a főváros a vételár első részletének kifizetésével megszerezte a terület tulajdonjogát, ám eddig csak a teljes terület körülbelül nyolc százalékát adták birtokba. A hulladék elszállítása közben megkezdődött: a MÁV a nyári pályafelújítás idején több vasúti kelléket és talpfát is eltávolított. A felelősségi körök tisztázottak: az állami tevékenységből származó hulladék eltüntetése állami feladat marad.

Hirdetés

 

Kétfordulós pályázat, nemzetközi zsűri

 

A tervek szerint a pályázat két szakaszban zajlana. Az első kör minden tervezőiroda számára nyitott, a második fordulóba a tizenkét legjobb pályamű juthatna be. A pályázatok leadási határideje 2026. január 27., az eredményhirdetést március 19-ére tervezik. A zsűri elnöke Karácsony Gergely, társelnöke Vitézy Dávid lenne, mellettük Lánszki Regő építészeti államtitkár, valamint bécsi és prágai várostervezők is részt vennének az értékelésben.

 

A bizottság nem jutott dűlőre

 

A bizottsági ülésen végül a Fidesz tartózkodott, a Tisza Párt pedig kettéválasztotta a kérdést: tartalmilag támogatták a pályázatot, de úgy vélték, a kiírásról nem a főpolgármesternek, hanem a közgyűlésnek kell döntenie. Vitézy Dávid csalódottságát fejezte ki, de hangsúlyozta, hogy a tartalmi támogatás megvan, így a folyamat folytatható.

 

Mint elmondta, három fő feladat áll előttük: a MÁV és a főváros közötti birtokbaadási megállapodás rendezése, az infrastrukturális beruházások részleteinek szerződésbe foglalása, valamint annak bemutatása, hogy a főváros milyen konkrét tervekkel rendelkezik.

 

Lázár János építési és közlekedési miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy reagált: meglepte a döntés, hiszen konszenzusra számított. Hangsúlyozta, hogy feladatának tekinti a beruházás előmozdítását, és támogatja a főpolgármestert abban, hogy a projektből valóban értékes fejlesztés szülessen. Hozzátette: a következő lépés az infrastruktúra-szerződés előkészítése, amelyhez szükséges tisztázni, milyen beruházásokat kíván a főváros megvalósítani.

 

A miniszter sajnálattal nyugtázta a bizottság döntését, és jelezte, hogy megkérdezi a fideszes képviselőket a tartózkodás okáról. Egyben reményét fejezte ki, hogy a felek kompromisszumra jutnak a folytatásban.

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.