Orbán Viktor a kötcsei találkozón a bizalomról beszélt

2025.09.07 - 17:08

Forrás: Facebook/Fidesz

 

Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei találkozón tartott beszédében a 2026-os választásokra készülő Győzelmi-tervet helyezte a középpontba, de előtte kitért a rendezvény rendhagyó körülményeire. Mint mondta, az idei esemény eltér a korábbiaktól, hiszen most mindenki láthatja és hallhatja, mi történik. „A legjobb részei a kötcsei beszédeknek, a csipkelődés és a trollkodás most elmarad” – jegyezte meg ironikusan.

 

Orbán szerint azért tették nyilvánossá a találkozót, mert az ellenfelek a titkolózást vezették be a politikába. Ennek ellensúlyozására a Fidesz nyíltan szervezte meg az eseményt, hangsúlyozva, hogy nincsenek hátsó szándékaik. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány az elmúlt években minden vállalását teljesítette: létrehoztak egymillió munkahelyet, hazaküldték az IMF-et, megvédték az országot a migrációtól és a gyermekeket is védelme alá vonták.

 

 

A kormányfő szerint mindezek alapozták meg a bizalmat, amely szerinte a következő választás legfontosabb kérdése lesz. Úgy fogalmazott, hogy az ellenzék ezzel szemben teljes bizalomvesztésben van. Gyurcsány Ferencet említve kijelentette: „neki több esze volt, ő a választás után vallotta be, hogy átverték az embereket, míg a Tisza Párt a választás előtt mondja el ugyanezt”.

 

Orbán a bizalomhiányos pártok politikáját „balhépolitikának” nevezte, és példaként említette, hogy a Tisza Párt éppen azon a településen tartott rendezvényt, ahol most a Fidesz találkozója zajlik. Ezt a jelenséget a miniszterelnök „kiskakas-politikának” hívta, amely szerinte arról szól, hogy valaki kidülleszti a mellét, és a világ középpontjának tekinti magát. „De a kiskakasból soha nem lesz nagykakas” – fogalmazott, utalva Magyar Péterre.

 

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.