A TEK új korszaka: Külföldön is bevethető a terrorelhárítás
2025.09.12 - 13:17
Forrás:Facebook/Angyal Károly
Jelentősen kibővült a Terrorelhárítási Központ (TEK) jogköre. A szervezet mostantól nem csak belföldön, hanem Magyarország biztonsági érdekeinek védelmében akár határainkon túl is bevethető lesz. A lépést az ukrajnai háborúval járó fokozott terrorfenyegetettséggel indokolták.
Jelentősen bővül a Terrorelhárítási Központ (TEK) jogkörei a Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint. A dokumentum értelmében a szervezet a jövőben külföldi forrásból származó titkos információkat is gyűjthet, sőt, Magyarország biztonsági érdekeinek védelmében határainkon túl is bevethető lesz.
A döntést az ukrajnai háború indokolja, amely a kormányrendelet szerint fokozott biztonsági kockázatot jelent, hiszen „ez magában foglalja a terrorfenyegetettséget is”. A jogszabály a veszélyhelyzeti intézkedésekre hivatkozva ad szélesebb mozgásteret a szervezetnek, amelyet a szövegben „a terrorizmust elhárító szervként” említenek. Ez a megfogalmazás egyértelműen a TEK-re vonatkozik, hiszen a 2010-ben született jogszabály is így nevezi a központot.
Hirdetés
Az új hatáskörök alapján a TEK külföldről szerezhet be információkat, és saját maga is folytathat titkos adatgyűjtést. Ehhez a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködését is igénybe veheti, amennyiben a belügyminiszter erről dönt. A központ emellett arra is felhatalmazást kap, hogy határokon átnyúló akciókat hajtson végre, amennyiben az „speciális képességeivel külföldön Magyarország biztonsági, bűnüldözési érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenység” része. Ez szintén csak a belügyminiszter jóváhagyásával történhet.
A hatáskör-bővítéssel párhuzamosan a kormány a TEK költségvetését is megemeli. Egy külön határozat a költségvetési tartalékok átcsoportosításával közel 4 milliárd forint többletforrást biztosít a szervezetnek. Ebből a dologi kiadások mintegy 1,4 milliárd forinttal, a beruházások pedig 2,5 milliárd forinttal nőnek.
