Nemes Jeles László Árva című filmje indul az Oscaron
2025.09.12 - 20:40
Forrás: Facebook/Árva – Nemes Jeles László új filmje
Nemes Jeles László legújabb alkotása nemcsak fesztiválokon mutatkozott be, hanem az Oscar-versenyben is indul. Az Árva hazánk hivatalos nevezése lett a 2025-ös díjátadóra.
A Nemzeti Filmintézet bejelentése szerint Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva lett Magyarország hivatalos nevezése a 2025-ös Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata értelmében minden ország egyetlen mozifilmet küldhet ebben a versenyben, a díjátadót március 15-én tartják Los Angelesben. A jelöltek névsora január 22-én derül ki.
A magyar nevezésről döntő bizottságban több ismert szakember kapott helyet, köztük Csáky Attila producer, Káel Csaba kormánybiztos, Koltai Lajos operatőr-rendező, valamint Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke. A testület összesen 24 bemutatott filmből választotta ki Nemes Jeles alkotását.
A Saul fiáért Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjjal is kitüntetett rendező új munkáját saját családjának története inspirálta. Az Árva 1957 tavaszán, a forradalom utáni Budapesten játszódik. A cselekmény középpontjában a tizenkét éves Andor áll, aki édesanyjával él, miközben továbbra is reménykedik abban, hogy háborúban eltűnt apja visszatér. Egy idegen férfi azonban megjelenik, azt állítva, ő az apa. A fiú nem fogadja el az ismeretlent, aki mégis beköltözik hozzájuk, ezzel végleg próbára téve a családot.
A főszerepben Barabás Bojtorján látható, édesanyját Waskovics Andrea alakítja, mellettük Grégory Gadebois is fontos szerepet kapott. A forgatókönyvet Nemes Jeles László Clara Royer-rel közösen írta, az operatőr Erdély Mátyás volt. A produkció látványvilágát Ágh Márton tervezte, a jelmezek Flesch Andrea munkáját dicsérik.
A film 35 milliméteres technikával készült, budapesti helyszíneken és a fóti NFI Stúdió új díszletei között. Az utómunkát a Nemzeti Filmintézet filmlaborja végezte speciális digitális és előhívási eljárásokkal. Az Árva magyar-brit-francia-német koprodukcióban jött létre, több európai intézmény és társaság közreműködésével.
Az alkotás már bemutatkozott a Velencei és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. A magyar nézők október 23-tól láthatják a filmet a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
Hirdetés
