Nem nyugszik a fegyverbotrány: Orbán és Magyar is beleszállt a vitába

2025.09.16 - 21:16

Forrás: Facebook/Ruszin Szendi Romulusz

 

Egy hajdúsámsoni fórumon készült felvétel miatt indult vita Ruszin-Szendi Romulusz körül. A kormányközeli sajtó fegyvert emlegetett, míg a Tisza Párt és a volt vezérkari főnök másként látja a helyzetet. Az ügyben már a miniszterelnök is megszólalt.

 

Továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan milyen tárgy látszódott Ruszin-Szendi Romulusz ruhája alatt a Tisza Párt hajdúsámsoni fórumán, amelyről a kormányközeli sajtó azt állította: fegyver lehetett.

 

A felvétel először az Origo hírportálon jelent meg, majd sorra átvették a kormánypárti médiumok. A videón az látható, amint a volt vezérkari főnök beszédet mond, miközben ruhája alatt egy tárgy körvonala rajzolódik ki az oldalánál. A Magyar Nemzet és a Mandiner is fegyvernek nevezte az eszközt, és hétfő estére a teljes kormánypárti sajtó foglalkozott az üggyel.

 

Hivatalos álláspontok

 

A Magyar Nemzet kérdésére a Honvédelmi Minisztérium közölte: a gyülekezési jog gyakorlása során fegyver vagy annak utánzata nem megengedett, ezek jelenléte biztonsági kockázatot jelent, így a rendőrségnek kötelessége intézkedni. A tárca hangsúlyozta, hogy Ruszin-Szendi esetében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely magyar állampolgárra. A Belügyminisztérium hozzátette: fegyvertartási és viselési engedélyt kizárólag a rendőrség adhat ki, szigorú feltételek teljesítése mellett.

 

Ruszin-Szendi álláspontja

 

A volt vezérkari főnök kedden közleményben és Facebook-posztban reagált. Azt írta, újabb feljelentés érkezett ellene, de szerinte alaptalanul vádolják lőfegyverrel való visszaéléssel. Hangsúlyozta, hogy rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, ugyanakkor politikai szerepvállalása óta számos fenyegetést kapott.

 

 

Ruszin-Szendi közlése szerint, mióta a Tisza Párt megerősített személyi védelmet biztosít számára, már nem hord önvédelmi eszközt.

 

Magyar Péter megszólalása

 

A párt elnöke, Magyar Péter a barcsi fórumon szintén kitért az ügyre. „Most éppen azon vergődnek, hogy megláttak egy pár hónappal korábbi fényképen Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy úron egy fegyvernek látszó tárgyat, eltakarva” – fogalmazott. Magyar szerint Ruszin-Szendi több tucat fenyegetést kapott, köztük halálosakat is, de ezekről sokáig nem beszélt.

 

„Valóban volt nála egy fegyver, aztán miután szólt – mert egyre súlyosbodtak a fenyegetések –, kapott tőlünk, vagyis a párttól egy megerősített védelmet” – mondta, hozzátéve, hogy Ruszin-Szendinek van fegyvertartási és viselési engedélye is. A pártelnök szerint a kormány szándékosan próbálja lejáratni a tábornokot, miközben engedéllyel tartott önvédelmi fegyver birtoklásáról van szó.

 

Orbán Viktor kritikája

 

Az ügyben a miniszterelnök is megszólalt. Orbán Viktor közösségi oldalán úgy fogalmazott: „35 éve parlamenti képviselő vagyok, de nem emlékszem olyan esetre, hogy valaki fegyverrel az oldalán tartson lakossági fórumot, miközben arról beszél, hogy viszket a tenyere.” Orbán szerint sem a fegyvernek, sem az erőszaknak, sem a fegyveres szónoklatnak nincs helye a közéletben.

 

 

 

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.