Hadházy Ákos: forró ősz jöhet a tüntetések folytatásával

2025.09.17 - 09:02

Forrás: Facebook/Hadházi Ákos

 

Kedd este ismét tiltakozók gyűltek össze Budapesten, ahol Hadházy Ákos mondott beszédet. A demonstrálók a választások tisztaságáról, a propagandáról és a korrupcióról hallhattak.

 

Kedd este ismét tünttettek Budapesten, ezúttal a Ferenciek terén. A demonstrálók a gyülekezési törvény módosításának visszavonását követelték, valamint tiltakoztak a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen. A megmozduláson felszólalt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, aki később a résztvevőkkel együtt vonult át a Kossuth térre.

 

„A tüntetések sorsa a követelésektől és a választástól függ”

 

A politikus beszédében hangsúlyozta: a demonstrációk folytatása attól függ, teljesülnek-e a tiltakozók követelései, illetve milyen eredményt hoznak a jövő évi országgyűlési választások. Mint fogalmazott: „az, hogy abbahagyják-e a demonstrációkat, a követeléseik teljesülésétől vagy a jövő áprilisi választások eredményétől függ”.

 

 

A résztvevők létszámáról Hadházy úgy nyilatkozott: volt már, hogy sokan, máskor kevesebben jelentek meg, de szerinte „sokkal többen vannak, mint azt a legelején bárki is jósolta volna”. Úgy vélte, a további részvétel nagysága attól is függ, hogyan reagál a kormány. Ha a Fidesz úgy gondolja, “az eddigi propagandaeszközökkel, csalásokkal” meg tudja nyerni a választásokat, akkor valószínűleg megpróbálja elkerülni a “keményítést”. Ellenben ha azt méri, hogy nagyon nagy bajban van, akkor “nagyon forró őszre számíthatunk” – fogalmazott.

 

Éles bírálat a választási rendszerről és a propagandáról

 

A képviselő kijelentette: „amíg propagandagépezet van, nem beszélhetünk valódi választásokról”. Hozzátette, sokan kérdezik tőle, el fogják-e csalni a választást, amire következetesen azt feleli: „már legalább százszor, de lehet, hogy ezerszer elmondtam, hogy az eddigieket is elcsalták”.

 

Visszautalt a 2022-es ellenzéki vereségre is. Elmondása szerint sokan Márki-Zay Péter kijelentéseit hibáztatták a kudarcért, ám szerinte ez tévedés. „Nem ezért veszítettünk”, hanem azért, mert abból a mondatból a propaganda több 10 milliárd forintos kampányt épített fel, és nagyon sok emberrel el tudta hitetni azt a hazugságot, hogy az ellenzék háborút akar – jelentette ki. Hadházy szerint jelenleg hasonló folyamat zajlik, amikor Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnökének szavait próbálják kampánycélokra felhasználni – írja az MTI. 

 

Korrupció és műemlékrombolás

 

A demonstráció végén a résztvevők a Kossuth térhez vonultak, útjuk során több belvárosi kereszteződésben rövid időre feltartóztatták a forgalmat, miközben Kossuth-nótákat és népdalokat énekeltek. A politikus a térnél tartott beszédében párhuzamot vont a hatvanpusztai beruházás és a Földművelésügyi Minisztérium egykori épületének elbontása között, hangsúlyozva, hogy mindkettő szerinte a „műemlékrombolás és a korrupció” példája.

 

 

Hadházy felidézte, hogy a Kossuth téren a mélygarázs építése miatt a volt minisztérium kétharmadát lebontották, amire csak azért kerülhetett sor, mert az épületet korábban megfosztották kiemelt védettségétől.

 

Újabb demonstrációk jönnek

 

A független képviselő jelezte: a tiltakozások folytatódnak. A jövő kedden ismét Budapesten szerveznek demonstrációt, szeptember 27-én pedig Hatvanpusztán tartanak rendezvényt. Emellett színészek vasárnap a Hősök terére hirdettek tüntetést.

 

Hadházy hangsúlyozta: ha kell, egyedül is folytatja a tiltakozást. Mint mondta: „ha egyedül teszi, akkor is ki fog menni tüntetni, nem tehet mást”.

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.