Lengyelország nem adja ki az Északi Áramlat-ügy gyanúsítottját

2025.10.08 - 09:05

Forrás: Aleksander Kalka/NurPhoto via Getty Images

 

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden Varsóban kijelentette: Lengyelország nem tervezi kiadni Németországnak azt az ukrán férfit, akit az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásával gyanúsítanak. A kormányfő szerint Európa valódi problémája nem a vezeték elleni támadás volt, hanem az, hogy az orosz–német projekt egyáltalán megépülhetett.

 

Tusk a Varsóba látogató litván miniszterelnökkel, Inga Ruginienével közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Lengyelország következetesen ellenezte az Északi Áramlat 2 létrehozását, amely szerinte Oroszország érdekeit szolgálta és sértette Európa biztonságát. „Akik a megépítése mellett döntöttek, azoknak kellene most hallgatniuk” – fogalmazott.

 

A múlt héten a lengyel hatóságok őrizetbe vették Volodimir Z. ukrán állampolgárt, akit Németország azzal gyanúsít, hogy 2022-ben búvárként részt vett a Balti-tenger alatt futó vezeték felrobbantásában. A férfit európai elfogatóparancs alapján körözték, de Tusk szerint Varsónak „nem érdeke kiadni őt egy idegen államnak”, és ez „nem is lenne tisztességes”. A végső döntést a lengyel bíróság hozza meg.

 

A német ügyészség szerint egy csoport 2022 szeptemberében Rostockból hajózott ki, és robbanószerkezeteket helyezett el a Bornholm-sziget közelében húzódó vezetékeken, amelyek közül három megsérült. Berlin a történteket az ország energiaellátása és belbiztonsága elleni súlyos támadásnak minősíti.

 

Volodimir Z. tagadja a vádakat, állítása szerint a robbantás idején Ukrajnában tartózkodott. A férfi hét napos előzetes letartóztatását a lengyel bíróság rendelte el, amelyet hétfőn további negyven nappal meghosszabbítottak.

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.