Egymilliárdos kártalanítást kap Bábolna
2025.10.09 - 09:36
Forrás: Facebook/Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK
Hosszú hónapok vitája után döntés született: Bábolna megkapja az egymilliárd forintos kártalanítást. A támogatást a település fejlesztésére és a helyi közösség javára fordíthatják. A megállapodás a száj- és körömfájás idején elásott ötezer állattetem ügyét zárja le.
Bábolna megkapja az egymilliárd forintos kártalanítást, amelyet a száj- és körömfájás idején a település határában elásott ötezer szarvasmarha miatt ítéltek meg. Az összeget a város és a helyi közösség fejlesztésére fordíthatják, a támogatás pedig a megállapodás értelmében rövid időn belül elérhető lesz.
A település önkormányzata közösségi oldalán jelentette be a döntést, „Bábolna hangját meghallották!” felütéssel. Mint írták, több hónapnyi tiltakozás, egyeztetés és kitartó munka után sikerült elérni, hogy a kormány elismerje a város igényeit és jóváhagyja a támogatást.
A száj- és körömfájásjárvány idején mintegy ötezer marhatetemet földeltek el egy, egy alapítványhoz tartozó cég telephelyén, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János építési és közlekedési miniszter. A lakosság hevesen tiltakozott a döntés ellen, miután a település egy részét „dögtemetőnek” tartották.
Lázár korábban 1,5 milliárd forintos kártérítést ajánlott fel Bábolnának, amit a miniszter szerint a polgármester kezdetben elutasított a miniszter szerint. Horváth Klára polgármester akkor úgy reagált: „Egy polgármester ilyen kijelentést soha nem tesz.”
Nagy István agrárminiszter a nyáron még kétségét fejezte ki, mondván, ha nem tartaná napirenden a közvélemény az ügyet, „már senki sem foglalkozna vele”. A mostani döntéssel azonban úgy tűnik, a vita végére pont kerülhet.
Hirdetés
