Putyin szerint Trump őszintén törekszik az ukrajnai békére

2025.10.11 - 20:59

Forrás: Contributor/Getty Images

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök dusanbei sajtótájékoztatóján több fontos nemzetközi kérdésről is nyilatkozott. Szóba került az ukrajnai háború békés rendezése, a fegyverkezési verseny, valamint az új START-megállapodás sorsa. Putyin szerint Moszkva és Washington továbbra is az Alaszkában kötött egyezség alapján halad.

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök a tádzsik fővárosban, Dusanbéban tartott sajtótájékoztatón több nemzetközi kérdést is érintett. A témák között szerepelt az ukrajnai háború rendezésének lehetősége, a nukleáris fegyverkezés helyzete, valamint Donald Trump amerikai elnök Nobel-békedíjra jelölése is.

 

Egyetértés a békerendezés alapelveiben

 

Putyin kijelentette, hogy Moszkva és Washington továbbra is az Alaszkában kötött megállapodások keretein belül működik együtt. Mint fogalmazott, Oroszország és az Egyesült Államok „azonos elképzelést” oszt a békés megoldás irányáról. Hangsúlyozta, hogy a felek számos pontban közeledtek egymáshoz, bár az alaszkai csúcstalálkozó részleteit nem hozták teljes egészében nyilvánosságra.Az orosz elnök szerint Donald Trump „őszinte szándékkal” törekszik az ukrajnai konfliktus rendezésére, amit Moszkva pozitívan értékel.

 

Fegyverkezés és nukleáris fejlesztések

 

Putyin az Ukrajnának szánt amerikai Tomahawk rakéták lehetséges átadását „pózolásnak” nevezte, és kijelentette, hogy Oroszország a légvédelmi rendszereinek megerősítésével válaszol. Elmondása szerint a világban új fegyverkezési hullám bontakozik ki, és több ország nukleáris tesztek előkészítésén dolgozik.

 

Az orosz elnök hozzátette, hogy Oroszország rendelkezik az ehhez kapcsolódó információkkal, és saját nukleáris elrettentő arzenálja technológiailag fejlettebb, mint más államoké. „Tovább tökéletesítjük ezeket az eszközöket, és hamarosan be is tudunk majd számolni egy új típusú fegyverről” – fogalmazott.

 

A START-megállapodás jövője

 

Szóba került az új START-szerződés meghosszabbítása is. Putyin szerint a következő hónapok elegendőek lehetnek a döntés meghozatalához, ha mindkét félben megvan a politikai akarat. „Ha az amerikai fél számára ez elfogadható, készek vagyunk a tárgyalásokra. Ha nem, az sem jelentene kritikus helyzetet Oroszország számára” – mondta. Hozzátette, hogy az egyezmény megszűnése a stratégiai támadófegyverek korlátozásának teljes hiányát eredményezné, amit szerinte mindkét félnek érdemes elkerülni.

 

Nobel-békedíj és nemzetközi csúcstalálkozók

 

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagálva Putyin a Nobel-békedíjról is véleményt formált. Mint mondta, nem az ő feladata megítélni, hogy Donald Trump megérdemli-e az elismerést, ugyanakkor elismerte, hogy az amerikai elnök „sokat tesz a hosszú ideje húzódó válságok rendezéséért”.Hozzátette, hogy korábban is volt példa arra, amikor a díjat olyanok kapták, „akik semmit sem tettek a békéért”, ami szerinte komoly csorbát ejtett a díj tekintélyén.

 

Putyin kitért a moszkvai orosz–arab csúcstalálkozó elhalasztására is, amelyet saját javaslatára napoltak el. Indoklása szerint nem akart beavatkozni a „kedvezően alakuló folyamatokba”. Végezetül hangsúlyozta: Oroszország támogatja az Egyesült Államok által kezdeményezett gázai rendezési tervet, és ha a folyamat sikeresen lezárul, az „történelmi jelentőségű eredmény” lesz.

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.