Trump Budapesten találkozik Putyinnal
2025.10.16 - 20:33
Forrás: Andrew Harnik /GettyImages
Donald Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytattak, amelyet mindkét fél eredményesnek nevezett. A tervek szerint a jövő héten újabb magas szintű tárgyalás következik, sőt Trump szerint Budapesten is sor kerülhet egy találkozóra. A cél a háború lezárása és a béketárgyalások előmozdítása.
Donald Trump amerikai elnök szerint „jó és eredményes” volt az a több mint kétórás telefonbeszélgetés, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott. A felek megállapodtak abban, hogy a jövő héten magas szintű egyeztetést tartanak, egyelőre meg nem nevezett helyszínen. Az amerikai delegációt Marco Rubio külügyminiszter vezeti majd.
Trump a Truth Socialön arról is beszámolt, hogy a jövőben Budapesten is találkozik Putyinnal. Mint írta, a megbeszélés célja annak feltérképezése lesz, „véget vethetnek-e az Oroszország és Ukrajna között zajló dicstelen háborúnak”.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint Trump pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztet, hogy ismertesse a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés részleteit. Az amerikai elnök úgy vélte, „jelentős előrelépés” történt a béketörekvésekben.
Trump hozzátette, a közel-keleti tűzszünet sikere pozitívan befolyásolhatja az orosz–ukrán béketárgyalásokat is. Elmondása szerint Putyin köszönetet mondott Melania Trumpnak „a gyermekekért végzett munkájáért”, és a két vezető a háború utáni orosz–amerikai kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról is beszélt.
Orbán Viktor miniszterelnök az X-en reagált a hírre, kijelentve: „az amerikai és az orosz elnök tervezett találkozója nagyszerű hír a világ békeszerető népei számára. Készen állunk!”
The planned meeting between the American and Russian presidents is great news for the peace-loving people of the world. We are ready!
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) October 16, 2025
Hirdetés
