András herceg lemondott minden királyi címéről

2025.10.18 - 09:42

Forrás: Martin Meissner – WPA Pool/Getty Images

 

András herceg, III. Károly király öccse bejelentette, hogy lemond minden királyi címéről, köztük a yorki hercegi rangról is. A döntést a családdal folytatott megbeszélések után hozta meg, arra hivatkozva, hogy a körülötte zajló viták elvonják a figyelmet a királyi család munkájáról.

 

Péntek este András herceg, III. Károly király öccse közölte, hogy lemond minden királyi rangjáról, köztük a yorki hercegi címről is – számolt be róla a BBC.

 

A herceg nyilatkozatában arról írt, hogy a királlyal és a család tagjaival folytatott egyeztetések után arra a döntésre jutottak: a vele kapcsolatos vádak elvonják a figyelmet a királyi család feladatairól és Őfelsége munkájáról. „Úgy határoztam, hogy mint mindig, most is a családom és hazám szolgálatát tartom elsődlegesnek” – fogalmazott. Hozzátette, hogy kitart korábbi, öt évvel ezelőtti döntése mellett, miszerint visszavonul a nyilvános szereplésektől, ugyanakkor most „egy lépéssel tovább” megy, és többé nem használja sem címét, sem a neki adományozott kitüntetéseket. A közleményben hangsúlyozta: továbbra is tagadja a vele szemben felhozott vádakat.

 

A bejelentéssel egy időben volt felesége, Sarah Ferguson is lemondott a yorki hercegnői címről. Közös lányaik, Beatrix és Eugénia hercegnők címüket megtarthatják.

 

András herceget, II. Erzsébet királynő harmadik gyermekét 2021-ben perelte be Virginia Giuffre, aki azt állította, hogy tizenhat évesen a néhai amerikai üzletember, Jeffrey Epstein hálózatába kényszerítették, ahol szexuális visszaélések áldozata lett. Giuffre szerint Epstein többek között András hercegnek is „kölcsönadta” őt. A botrány nyomán a herceg már 2022 elején megvált több királyi és katonai rangjától.

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.