A tengerbe csúszott egy gép, két dolgozó meghalt
2025.10.20 - 12:11
Forrás: Daniel Ceng/Anadolu via Getty Images
Hajnali leszállás közben letért a pályáról egy Dubajból érkező teherszállító repülőgép a hongkongi nemzetközi repülőtéren, majd járőrautóval ütközött. A jármű két dolgozója életét vesztette, a gép személyzete sértetlenül elhagyta a fedélzetet; az ügyben vizsgálat indult és az érintett kifutót lezárták.
Hajnali 3:50 körül balesetet szenvedett egy Dubajból érkező Boeing 747-es teherszállító a hongkongi nemzetközi repülőtéren. A gép leszállás után letért az északi kifutóról, áttörte a kerítést, majd a tenger felé csúszva nekiütközött egy biztonsági járőrautónak, amely a vízbe zuhant. Az autó 30 és 41 éves utasa a helyszínen, illetve később a kórházban vesztette életét. A gép négyfős személyzete túlélte a balesetet és vészcsúszdán hagyta el a fedélzetet; a repülőgép a képek tanúsága szerint kettétört, részben vízbe merült. A fedélzeten nem volt rakomány.
A járatot az Emirates üzemeltette, a Boeing 747-est a török ACT Airlines (Air ACT) adta bérbe. A hongkongi hatóságok közlése szerint a személyzet nem adott le vészjelzést, az időjárási körülmények megfelelőek voltak. A járőrautó a kifutópálya kerítésén kívüli, kijelölt útvonalon haladt, nem hajtott a pályára. A hatóságok megkezdték a vizsgálatot; a fedélzeti adatrögzítőket (fekete dobozokat) kiemelik és elemzik.
A repülőtér közlése szerint a déli és a középső kifutó továbbra is működik, így az utasforgalomban nem várhatók jelentősebb fennakadások; az északi pálya zárva marad a biztonsági ellenőrzések idejére. A balesetben érintett repülőgép 32 éves volt, korábban utasszállítóként üzemelt, majd teherré alakították.
A mostani tragédia a város legsúlyosabb repülőtéri balesete 1999 óta, amikor a China Airlines 642-es járata viharos leszállás közben felborult; akkor három ember halt meg.
Hirdetés
