Karácsony: Meggátolták az érdemi tárgyalásokat a Sziget megmentéséről
2025.10.22 - 17:13
Forrás: Mario Skraban/Getty Images
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon reagált arra, hogy A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága nem szavazta meg a Sziget Zrt.-vel kötött korábbi közterület-használati hatósági szerződés megszüntetését. Szerinte a döntés ellehetetleníti az érdemi tárgyalások megkezdését, mert új megállapodás csak a régi felmondása után köthető.
A szavazáson a Fidesz képviselői nemet nyomtak, a Tisza Párt tartózkodott – utóbbi szerint módosító javaslatot adtak be a fővárosi bevételek védelmére. A bizottsági döntés első körben hiúsította meg a fővárosi „Sziget-mentőtervet”. A főpolgármester facebook bejegyzésében úgy fogalmazott: a döntés a fesztivál és a fővárosi bevételek jövőjét is kockára teszi.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Sziget Zrt. vezérigazgatója levélben kezdeményezte a fővárossal fennálló megállapodás felmondását; a cég külföldi tulajdonosai az elmúlt évek veszteségei miatt a jelenlegi feltételekkel nem vállalnák a fesztivál megrendezését. Karácsony szerint a gyors döntés a 2026-os fesztivál előkészítése miatt is szükséges lenne.
A vita tétje jelentős: a főváros közterület-használati díj- és iparűzésiadó-bevételeinek sorsa mellett a budapestieknek szánt kedvezményekről is csak egy új megállapodás keretében lehetne tárgyalni. A döntés elmaradása így a fesztivál jövőjét is bizonytalanná teszi.
A Sziget hivatalos felületei továbbra is 2026-os rendezést kommunikálnak, de a lebonyolítás a szerződéses helyzet tisztázásáig kérdéses marad.
Hirdetés
