A DK bemutatta új nyugdíjprogramját és kalkulátorát
2025.10.25 - 14:27
Forrás: Facebook/Gy. Németh Erzsébet
A Demokratikus Koalíció új nyugdíjprogramot mutatott be, amely igazságosabb rendszert ígér az időseknek. A párt szerint a jelenlegi nyugdíjszámítás nem biztosít tisztességes megélhetést, ezért visszahoznák a svájci indexálást és azonnali emelést vezetnének be.
A Demokratikus Koalíció (DK) bemutatta új nyugdíjprogramját, valamint elindította saját fejlesztésű nyugdíjkalkulátorát – jelentette be Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
A politikus hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok jelenleg a leginkább kiszolgáltatott társadalmi csoportnak számítanak Magyarországon. Mint mondta, sok idős ember évtizedeken át dolgozott és fizette a járulékokat, mégis nehezen tud megélni a jelenlegi nyugdíjából.
Gy. Németh szerint a DK által kidolgozott baloldali program célja ennek a helyzetnek a megszüntetése. Úgy fogalmazott, Dobrev Klára kormányváltás utáni terve igazságosabb rendszert kínálna, mint a Fidesz és a Tisza Párt programja, amelyek szerinte kevesebbet adnak az időseknek, mint amennyit elvonnak tőlük.
A párt alelnöke kiemelte: a most elindított online kalkulátor segítségével bárki megnézheti, mekkora nyugdíjra számíthatna a DK programja alapján.
Gy. Németh a legfontosabb különbségnek a nyugdíjszámítás módját nevezte. Míg a kormánypártok az inflációhoz kötött rendszert tartanák fenn, a DK visszaállítaná a 2010 előtti, úgynevezett svájci indexálást. Emellett azonnali, sávos nyugdíjemelést is terveznének: a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 50, a 150 és 250 ezer forint közöttiek esetében átlagosan 25 százalékos növelést.
Hirdetés
