Megújul a vezetői engedélyrendszer az EU-ban
2025.10.26 - 15:39
Forrás: Canetti/GettyImages
Az Európai Parlament elfogadta a vezetői engedélyek uniós szintű reformját, amely a közlekedésbiztonság növelését célozza. A változások bevezetnék a digitális jogosítványt, a kezdő vezetők számára pedig kötelező próbaidőt írnának elő. Az új szabályozás egységesítené a szankciókat az uniós országok között is.
Az Európai Parlament kedden, strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a vezetői engedélyekre vonatkozó új uniós szabályozást, amely átfogóan megújítaná az Európai Unió jogosítványrendszerét. A reform célja a közúti közlekedés biztonságának javítása, valamint a halálos balesetek számának csökkentése az uniós országokban.
Digitális jogosítvány és új érvényességi idők
A most elfogadott szabályok lehetővé teszik a digitális jogosítvány bevezetését, amely a jövőben akár teljesen felválthatja a hagyományos, kártya formátumú engedélyt. A sofőrök ugyanakkor továbbra is kérhetnek fizikai okmányt, amelyet a hatóságoknak három héten belül kell kiállítaniuk.
A jövőben a személygépkocsi- és motorkerékpár-vezetői engedélyek érvényessége legfeljebb 15 év lesz, de a tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezt az időtartamot tíz évre csökkentik, ha a jogosítvány egyben személyazonosító igazolványként is szolgál. A teherautó- és autóbuszvezetői engedélyek érvényességi idejét öt évben határozták meg.
A 65 év feletti járművezetők esetében a tagállamok rövidebb érvényességi időt is előírhatnak, hogy gyakrabban kerüljön sor orvosi vizsgálatra vagy ismeretfrissítő képzésre.
Szigorúbb feltételek a kezdő sofőröknek
Az új szabályozás bevezetné a legalább kétéves próbaidőt az első jogosítvány megszerzését követően. Ez alatt az időszak alatt a kezdő vezetőkre szigorúbb előírások vonatkoznak majd, különösen az alkohol- és drogfogyasztás, valamint a biztonsági öv használata terén.
Emellett 17 éves kortól is lehetőség nyílik B kategóriás jogosítvány megszerzésére, de a fiatalok 18 éves korukig csak tapasztalt sofőr kíséretében vezethetnek.
A járművezetői vizsgák követelményei is átalakulnak: nagyobb hangsúlyt kapnak a forgalomban rejlő kockázatok, különösen a gyalogosok, gyermekek, kerékpárosok és más sérülékeny közlekedők védelme.
Orvosi vizsgálat és önértékelés
A jogosítvány megszerzése vagy megújítása előtt minden kérelmezőnek orvosi vizsgálaton kell részt vennie, amely a látást és a szív- és érrendszeri állapotot is ellenőrzi. Az uniós tagállamok ugyanakkor dönthetnek arról, hogy ezt a kötelezettséget önértékelő kérdőívvel vagy más, nemzeti rendszerrel helyettesítik.
Fiatalabb korhatár a hivatásos sofőröknek
A tehergépjármű-vezetői engedély (C kategória) megszerzése 18 éves kortól válik lehetővé, míg az autóbuszvezetői engedélyt (D kategória) 21 évesen lehet majd megszerezni, ha a kérelmező rendelkezik szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal. Ennek hiányában a teherautó-vezetéshez továbbra is 21, az autóbusz-vezetéshez 24 éves kor betöltése szükséges.
Határokon átnyúló büntetések
A reform egyik fontos eleme, hogy a vezetéstől való eltiltások és más súlyos szankciók a jövőben az uniós tagállamok között is érvényesek lesznek. Így a szabályszegők nem kerülhetik el a felelősségre vonást azzal, hogy másik tagállamba utaznak.
A nemzeti hatóságoknak gyorsan és hatékonyan kell majd tájékoztatniuk egymást a legsúlyosabb közlekedési jogsértésekről, például az ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetésről, a halálos balesetekről vagy a sebességhatár súlyos túllépéséről.
Az Európai Parlament szerint a reform a közlekedésbiztonság jelentős javulását hozhatja, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az uniós utakon kevesebb tragikus baleset történjen a jövőben.
Hirdetés
