Részmunkaidősök is kérhetnek állami otthontámogatást
2025.10.28 - 08:37
Forrás: ArLawKa AungTun/GettyImages
Társadalmi egyeztetésre került a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról szóló kormányzati tervezet. A program 2026-ban indul, és évente akár egymillió forinttal segítené a lakáshitel-törlesztést vagy az önerő előteremtését. A támogatásra a közszféra széles köre, köztük a részmunkaidős dolgozók is jogosultak lehetnek.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a jogszabálytervezetet, amely a közszolgálati dolgozók számára évente akár egymillió forintos otthontámogatást biztosítana. A dokumentum megerősítette a korábban ismert részleteket, ugyanakkor több új elemet is tartalmaz a 2026. január 1-jén induló programról.
Széles kör jogosult a támogatásra
A BiztosDöntés.hu által ismertetett tervezet szerint a támogatásra minden olyan munkavállaló pályázhat, aki a közfeladatok ellátásában vagy közszolgáltatások nyújtásában vesz részt. Ebbe a körbe tartoznak a kormányzati, rendvédelmi és honvédelmi szervek alkalmazottai – beleértve a hivatásos és szerződéses katonákat, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait.
Támogatásra jogosultak továbbá a közszolgáltatási intézmények dolgozói is, vagyis az oktatásban, szociális, gyermekvédelmi, illetve egészségügyi területen foglalkoztatott munkavállalók – függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézménynél dolgoznak. Az egészségügyi dolgozók, a praxisjoggal rendelkező háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok szintén jogosultak lehetnek a támogatásra.
A program kiterjed a közfoglalkoztatottakra, a nevelőszülői jogviszonyban állókra, valamint a polgármesterekre és képviselőkre is.
Részmunkaidősök és próbaidősök is pályázhatnak
Újdonságként a tervezet lehetőséget biztosít a részmunkaidőben foglalkoztatottak számára is, akik munkarészarányosan kaphatják meg az összeget. Azok a dolgozók is igényelhetik a támogatást, akiknek a próbaideje az év közben jár le, de esetükben is arányosításra kerül a juttatás.
A tervezet ugyanakkor kizárja a programból a miniszterelnököt, minisztereket, államtitkárokat, az önkéntes tartalékos katonákat (amennyiben nincs másik közalkalmazotti jogviszonyuk), valamint azokat, akik megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján dolgoznak. Nem jogosultak azok sem, akik személyi jövedelemadó-törvény szerinti lakhatási támogatásban részesülnek, illetve akik az év végén is próbaidőn vannak.
Lakáshitelre vagy önerőre fordítható az összeg
A támogatás kizárólag magyarországi lakóingatlan megszerzéséhez kapcsolódó lakáshitelre használható fel. Az igénylők dönthetnek arról, hogy az összeget új hitel önrészére fordítják, vagy meglévő lakáshitelük törlesztésére használják.
A szabályozás tiltja az elő- és végtörlesztést, a támogatást ezért havonta, az éves összeg egy tizenketted részének megfelelő arányban folyósítják. Lehetőség van ugyanakkor arra, hogy az igénylő több lakáskölcsön törlesztésére is felhasználja a juttatást.
Visszafizetési kötelezettség bizonyos esetekben
A tervezet szerint a támogatást a jegybanki alapkamat mértékével növelten kell visszafizetni, ha a kedvezményezett például hat hónapon belül megszünteti munkaviszonyát, nem köt lakáshitelszerződést 180 napon belül, vagy három hónapot meghaladó törlesztési késedelembe esik. A visszafizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe az összeget.
A munkáltatón keresztül igényelhető
A támogatás megszerzéséhez több lépésre van szükség. A munkáltatóknak legkésőbb 2025. november 15-ig jelezniük kell a Kincstár felé, hogy csatlakozni kívánnak a programhoz. Ezt követően december 1-ig kötelesek tájékoztatni dolgozóikat az igénylés lehetőségéről.
A munkavállalók ezt követően nyújthatják be kérelmüket, amelyben meg kell adniuk személyes adataikat, a hitelre vonatkozó információkat, valamint azt, hogy törlesztésre vagy önerőre kérik a támogatást.
A juttatást nem az államkincstár, hanem közvetlenül a munkáltató folyósítja. Az önerőre kért összeget egy összegben, tizenöt munkanapon belül, míg a törlesztési célú támogatást havonta, minden hónap 10-éig utalják.
A társadalmi egyeztetés lezárulta után a kormány várhatóan még idén dönt a program végleges szabályairól, hogy a 2026-ban induló támogatás zökkenőmentesen elérhető legyen a közszféra dolgozói számára.
Hirdetés
