98 éves korában elhunyt Kassai Ilona színművész

2025.10.29 - 21:17

Forrás: Facebook/Ganxsta Zolee Official

 

Életének 98. évében elhunyt Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Déryné Színház alapító tagja. A művésznő több évtizeden át volt a magyar színpadok meghatározó alakja. Halálhírét fia, Ganxsta Zolee közölte.

 

Életének 98. évében meghalt Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, az Állami Déryné Színház alapító tagja – a hírt fia, Zana Zoltán (művésznevén Ganxsta Zolee) osztotta meg kedden.

 

A művésznő 1928. július 8-án született Hiller Ilonaként, és már gyermekkorában színésznői pályáról álmodott. Tanulmányait Szegeden, Lehotay Árpád színiiskolájában kezdte, majd 1949-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, amelyet azonban nem fejezett be. Ugyanebben az évben az Állami Bányász Színház tagja lett, két évvel később pedig alapítóként csatlakozott a Faluszínházhoz, amely később Állami Déryné Színház néven működött tovább.

 

 

Pályafutása során számos jelentős elismerést kapott: 1961-ben Jászai Mari-díjjal, majd 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki – ezzel hosszú időn át ő volt a legfiatalabb színésznő, aki megkapta az ország legmagasabb művészeti kitüntetését.

 

Kassai Ilona háromszor ment férjhez: első férje Kassai János operaénekes volt, akinek nevét művésznévként is megtartotta; második férje Fülöp Kálmán dalszövegíró, harmadik pedig Zana József színész volt. Utóbbi házasságukból született fia, Ganxsta Zolee.

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.