Gyanús drónok jelentek meg egy belgiumi támaszpont felett

2025.10.29 - 18:01

Forrás: Anna Barclay /GettyImages

 

A belga hatóságok vizsgálatot rendeltek el, miután rövid időn belül két alkalommal is ismeretlen drónok jelentek meg az ország délkeleti részén, a Marche-en-Famenne városában működő katonai bázis felett – közölte a Reuters.

 

Theo Francken védelmi miniszter az X-oldalán számolt be az esetről. Bejegyzése szerint a bázis őrsége vasárnap és kedden észlelte a repülő szerkezeteket. Mint írta, a drónokat „nem amatőrök, hanem tapasztalt pilóták” irányították.

 

 

A hírügynökségnek nyilatkozó forrás elmondta, hogy az első éjszakán öt, a másodikon két drónt figyeltek meg, mindkét alkalommal sötétben, így nem sikerült beazonosítani a típusukat.

 

A NATO-tagállamok az utóbbi hetekben fokozott éberséget tanúsítanak, mivel több országban is észleltek ismeretlen drónokat és más légtérsértéseket. Hasonló eset történt korábban egy másik belga bázison, valamint a koppenhágai és a müncheni repülőtéren, továbbá a Baltikumban is.

 

Az incidensek idején az Európai Bizottság négy kiemelt védelmi programot javasolt, köztük egy drónelhárító rendszert és a keleti határok megerősítését célzó tervet, hogy Európa 2030-ra önállóan biztosíthassa védelmét.

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.