Több tízezer irodai állás szűnhet meg az Amazonnál

2025.10.29 - 10:19

Forrás: SeventyFour/GettyImages

 

Az automatizáció újabb hulláma komoly átalakításokat hoz a nemzetközi munkaerőpiacon. Az Amazon történetének legnagyobb leépítését készíti elő, miközben az ING Bank is jelentős elbocsátásokat helyezett kilátásba Hollandiában. Mindkét vállalat esetében a mesterséges intelligencia térnyerése és a költségek visszafogása áll a háttérben.

 

Az Amazon egyetlen hét alatt mintegy 30 ezer irodai dolgozótól válhat meg. Ez a cég történetének legnagyobb volumenű leépítése, amely az adminisztratív állomány körülbelül 10 százalékát érintené – számolt be róla a Forbes Reutersre hivatkozva. 

 

A vállalat az elmúlt években már több kisebb elbocsátási kört végrehajtott különböző részlegein – a hardverfejlesztéstől a kommunikációs egységekig. A mostani intézkedés több szervezeti egységre is kiterjedhet, köztük az emberi erőforrásokkal, a készülék- és szolgáltatásfejlesztéssel, valamint az operációval foglalkozó divíziókra.

 

A vezetők hétfőn külön tréninget kaptak az elbocsátások lebonyolításáról, a hivatalos tájékoztatások pedig várhatóan kedden kezdődnek e-mailben. A döntés célja a költségcsökkentés és a pandémiás időszakban kialakult túlfoglalkoztatás korrekciója – közölték az ügyet ismerő források.

 

Andy Jassy vezérigazgató korábban is hangsúlyozta: az Amazon működésében meg kell szüntetni a túlzott bürokráciát. Ennek érdekében csökkentették a vezetői szintek számát, és egy belső bejelentővonalat is létrehoztak, amely eddig mintegy 1500 visszajelzést hozott, 450 folyamatmódosítást eredményezve. 

 

Az Amazon példája  is jól mutatja, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció új korszakot nyit a munka világában – amely nemcsak hatékonyságot, hanem komoly szerkezeti változásokat is hoz a legnagyobb nemzetközi vállalatoknál.

 

Hirdetés

 

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.