Európa ismét olaj és gáz után kutatna az importfüggőség csökkentésére

Forrás: Andy Buchanan – WPA Pool/Getty Images

A 2022-es energiaválság felülírta az európai energiapolitika korábbi tabuit. Több ország ismét a tengeri olaj- és gázprojektek felé fordul, hogy csökkentse az importfüggőséget és stabilizálja az árakat. Közben a klímacélok papíron változatlanok, de az átmenet valósága józan kompromisszumokat kényszerít ki.

A 2022-es árrobbanás és az orosz vezetékes gáz kiesése alapjaiban írta át az európai energiapolitikát. Egyre több kormány enged a korábbi, kizárólag megújulókra építő megközelítésből, és ismét teret ad az olaj- és gázkutatásnak. Görögország, Olaszország és az Egyesült Királyság már konkrét lépéseket tesz, részben azért, mert az Egyesült Államokból érkező LNG-re épített stratégia költséges és bizonytalan. Az EU gázfogyasztásának ma mintegy 16,5 százalékát adja az amerikai LNG, miközben az európai importfogadalmak mértéke is kérdéseket vet fel. 

Görögország: vissza a tenger alá

Athén több mint négy évtized után újra offshore engedélyt adott ki: az ExxonMobil–Energean–HellenicQ (HELLENiQ) konzorcium a Jón-tenger „Block 2” területén kezdhet feltárásba. A becsült potenciál 200 milliárd köbméter is lehet, az első próbafúrásokat 2026 vége–2027 eleje környékére tervezik. A projekt sikere esetén a termelés legkorábban az évtized vége felé indulhat. 

Olaszország és a britek: óvatos nyitás

Rómában Giorgia Meloni kormánya azt vizsgálja, miként lehetne feloldani a 2019-ben befagyasztott tengeri kutatási moratóriumot. London – immár a munkaerőpiac és az ellátásbiztonság védelmére hivatkozva – engedélyezi, hogy az északi-tengeri termelés bővüljön meglévő mezőkhöz kötött („tie-back”) fejlesztésekkel, noha új, teljesen friss licencet nem ad. A cél a hazai termelés lassulásának fékezése, miközben a különadók megmaradnak. 

Norvégia nem lassít

A régió legnagyobb termelője, Norvégia az állami hátterű Equinor vezetésével 2035-ig mintegy 250 új kutatófúrást tervez, hogy fenn tudja tartani a jelenlegi kitermelési szintet. A program a következő évtized egyik legnagyobb ipari vállalkozása a norvég kontinentális talapzaton. 

Kivétel is van: Dánia és Hollandia fékez

Nem minden ország áll be a sorba. Dánia 2020-ban eldöntötte, hogy 2050-ig teljesen leállítja az északi-tengeri termelést, és nem ad ki új kutatási engedélyt. A holland kormány – a groningeni mező bezárása után – megtiltotta új szárazföldi olaj- és gázmezők nyitását, miközben az offshore projektek felé tereli a termelést. 

Mit üzen ez Washingtonnak és az LNG-piacnak?

Az európai kutatások újraéledése kétélű üzenet az Egyesült Államok felé. Egyfelől megfelel annak a régi amerikai elvárásnak, hogy Európa növelje saját fosszilis kapacitásait; másfelől, ha az európai önellátás javul, az óhatatlanul csökkentheti a hosszú távú LNG-importigényt – így az amerikai szállítmányokét is. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy uniós oldalról ambiciózus – dollárban kifejezett – importvállalások is elhangoztak az elmúlt években. 

Klímacélok papíron változatlanok

A fosszilis projektek visszatérése látszólag szembemegy az EU és az Egyesült Királyság klímaambícióival, de a hivatalos célok maradtak: 2050-re klímasemlegesség, 2030-ra (EU) legalább 55 százalékos nettó kibocsátás-csökkentés. A döntéshozók szerint a gáz rövid- és középtávon átmeneti szereplő marad az ellátásbiztonság és a megfizethetőség védelmében – különösen, ha politikailag megbízható forrásokból érkezik. 

Az irányváltás mögött az ellátásbiztonság és az árstabilitás igénye áll. A következő években az európai energiamixben a földgáz várhatóan meghatározó marad – miközben a tagállamok egyszerre próbálják fenntartani a beruházói kedvet a megújulókban és elkerülni az importfüggőség újabb formáit. Hogy ez mennyiben lassítja a zöldátállást, és milyen feszültséget okoz majd az amerikai-európai energiapolitikai viszonyban, azt az új projektek tényleges hozama és a globális LNG-piac alakulása dönti el. 

Hirdetés