Módosította a kormány a védett ár szabályait
2026.03.13 - 09:05
Forrás: Szentgallay Bálint/NurPhoto via Getty Images
Péntektől újabb pontosításokkal él az üzemanyagár-korlátozás végrehajtási rendje, és a jogosultságot már nem csak rendszámmal lehet igazolni. A kormány közben szigorú kiviteli tilalmat is előírt a felszabadított készletre, a szabályszegésért akár milliárdos bírság is járhat.
Péntektől hatályos az a kormányrendelet, amely már másodszor pontosítja a hét elején bejelentett üzemanyagár-korlátozás (védett ár) részletszabályait. A kiskereskedelmi védett ár alkalmazása mellett a 95-ös benzin literenként 595, a dízel 615 forintért érhető el a jogosultaknak.
Telephelyekre és mezőgazdaságba irányítanák a védett áras készletet
A szabályozás indoklása szerint a döntés hátterében a nemzetközi energiabiztonsági válsághelyzet áll: a kormány azt rögzítette, hogy a felszabadított készletekből a védett áras üzemanyagot elsősorban telephelyi fogadóhelyekre kell kiszállítani, különösen az üzemek saját üzemanyagtöltő állomásaira. A rendelet kiterjeszti a védett ár alkalmazását bizonyos, helyben szokásos utántöltésekre is, így a mezőgazdasági gépek és egyes vízijárművek esetében szintén élhet a kedvezmény.
A rendeletcsomag a jövedéki szabályokat is érinti: a stratégiai szempontból fontos készletekhez kapcsolódóan a dízelre ezer literenként 128 280 forintos jövedéki adómérték szerepel, a benzin esetében pedig ezer literenként 139 550 forint. A nyilvános tájékoztatások szerint ez az átmeneti adómérték 2026. május 1-jén hatályát veszti.
Rendszám nélkül is tankolhat, aki igazolni tudja a magyar honosságot
Az ellenőrzési rendet is átszabta a kabinet. A legfontosabb újdonság, hogy nem kizárólag rendszámmal lehet igazolni a jogosultságot: védett áron az is tankolhat, akinek a járművén nincs rendszám, de valamilyen okirattal igazolni tudja a jármű magyar honosságát. A részletszabályok ugyanakkor azt is rögzítik, hogy a kutaknak a jogosultság ellenőrzését és az adatok rögzítését el kell végezniük, majd az adatokat adóügyi ellenőrzés céljából továbbítaniuk kell az adóhatóság felé.
A rendelet emellett pontosítja, hogy a stratégiai készletből felszabadított, védett áras termék kiszállításakor milyen adatokat kell szolgáltatni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezekről nyilvántartást vezet, és megkeresés alapján az adatokat a rendőrségnek is átadja.
Kiviteli tilalom: akár 5 milliárdos bírság is járhat
A kormány a visszaélések megelőzésére külön szankciós szabályt is beépített. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) tagjai és viszonteladói a felszabadított készletet nem vihetik ki az ország területéről, és nem értékesíthetik külföldre. Ha a NAV vagy a rendőrség a tilalom megsértését állapítja meg, a bírság 100 millió forinttól 5 milliárd forintig terjedhet, de legalább a jogellenesen kivitt készlet piaci értékének háromszorosát el kell érnie. A határozat véglegessé válása után 15 nap áll rendelkezésre a befizetésre, és a döntés ellen – a rendelet alapján – nincs helye fellebbezésnek.
A készletfelszabadítással összefüggésben az MSZKSZ is közzétett tájékoztatókat a folyamat gyakorlati tudnivalóiról, ami arra utal, hogy az intézkedés végrehajtása a piaci szereplők részletes adatszolgáltatására és fegyelmezett logisztikájára épül.
Hirdetés
