Nyolcmilliárd forintnyi élelmiszert mentett meg a Munch

2026.04.06 - 17:39

Forrás: shironosov/GettyImages

 

Nyolcmilliárd forint értékű élelmiszert mentett meg indulása óta a Munch, amely már négy országban van jelen. A magyar startup nem új piacokra készül, hanem a meglévő működés erősítésére és új szolgáltatásai fejlesztésére koncentrál.

 

A magyar fejlesztésű Munch 2020-as indulása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami nagyjából 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az alkalmazást közel 5 millió alkalommal töltötték le, a partnerek száma pedig a hazai és három külföldi piacon elérte a 8 ezret – közölte Wettstein Albert társalapító az MTI-vel.

 

Négy országban, több száz városban vannak jelen

 

A platform indulásakor éttermek, pékségek, üzletek és szállodák kínálták kedvezményesen az el nem adott, de még jó minőségű élelmiszereket az applikáción keresztül. Azóta a szolgáltatás több új elemmel is bővült.

 

A cég 2022 novemberében lépett ki először a magyar piacról, amikor Csehországban a cseh alapítású Nesnezeno alkalmazással olvadt össze. Ezt követően Szlovákiában, majd 2024-ben Romániában is megjelent. A vállalat jelenleg összesen 450 városban működik partnerekkel a négy országban.

 

A társalapító szerint a romániai terjeszkedés és a csehországi fúzió mára beépült a működésbe. Romániában Bukarest mellett további húsz városban vannak jelen, és jelenleg az országos lefedettség bővítésén dolgoznak. Csehországban és Szlovákiában is stabil piacvezető pozíciójukat új szolgáltatásokkal erősítenék tovább.

 

Nem új piacokra, hanem a meglévők erősítésére koncentrálnak

 

Wettstein Albert azt mondta, a vállalat idei fókuszában nem újabb külpiacok meghódítása áll, hanem a már meglévő piacok mélyítése, valamint a Magyarországon már elindított, külföldön pedig tesztelt Munch Market és Munch Club finomhangolása.

 

A Munch Club előfizetéses program tavaly szeptemberben indult el Budapesten, az éttermi szolgáltatásokhoz kapcsolódva. Eddig több mint 150 partner csatlakozott hozzá, és közel 20 ezer felhasználó próbálta ki Budapesten, Szegeden és Győrben. Az előfizetők havidíjért cserébe különféle kedvezményekhez jutnak, míg az éttermek számára kiszámíthatóbb bevételt jelent a rendszer.

 

Új üzletágat építenek a lejáratközeli készletekre

 

Az üzleti modellváltás részeként 2025-ben indult el a Munch Market, amely a cég szerint jelentősen szélesíti az élelmiszermentés lehetőségeit. A szolgáltatás létrejöttét az indokolta, hogy gyártók és nagykereskedők jelentős mennyiségű, lejáratközeli, a kiskereskedelem által át nem vett készlet felhalmozódását jelezték. Ezek között szezonális, tesztjellegű vagy kisebb esztétikai hibás termékek is vannak.

 

Az új modellben a cég már nemcsak közvetítő felületként működik, hanem kereskedőként és aggregátorként is jelen van: összegyűjti a készleteket, irányítja a beszerzést és a logisztikát, saját raktárkapacitást használ, a kiszállítást pedig dedikált partner végzi a fóti központból.

 

A vállalat szerint a Munch Market üzletileg és fenntarthatósági szempontból is komoly lehetőséget jelent. A rendelések jelentős része vidéki térségekből érkezik, ahol szűkebb a kínálat, az élelmiszerek pedig sokszor drágábbak, ezért különösen vonzó az országos kiszállítással elérhető, kedvezőbb árú nagyobb mennyiség.

 

Csökkent az élelmiszerhulladék, de a cég még veszteséges

 

A Nébih tavaly ősszel közzétett jelentése szerint 2016 és 2024 között harmadával csökkent a kidobott élelmiszer mennyisége Magyarországon: az egy főre jutó éves átlag 33,1 kilogrammról 21,5 kilogrammra mérséklődött. Wettstein Albert szerint ebben az ételpazarlás visszaszorításán dolgozó cégeknek, köztük a Munchnak is szerepe van.

 

A nyilvánosan elérhető cégadatok alapján a Munch Europe Szolgáltató Kft. 2024-ben 386,3 millió forintos árbevétel mellett 656,7 millió forint veszteséget könyvelt el. A Munch Hungary Kft. ugyanebben az évben 584,5 millió forint árbevétel mellett 227 ezer forintos adózott nyereséget ért el.

 

Hirdetés

Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok Kft.